GINKGO**** CSOMAGAJÁNLATOK

Városi úszóversenyek

CSOMAGAJÁNLATUNK

Részletes leírás

Hódmezővásárhely a hazai és nemzetközi úszósport kétség kívül egyik fontos központjává vált. Jelentős visszaigazolása ennek, hogy a város 2016-ban junior úszó Európa Bajnokságot rendez, az Úszószövetség pedig a sportágfejlesztési programban Hódmezővásárhellyel regionális központként számol. Az úszósport jelenlegi csillagai közül Gyurta Dániel és a hódmezővásárhelyi születésű Risztov Éva is városunk medencéiben és a Hotel Ginkgo**** Vendégeiként készültek az Olimpiára, sőt Gyurta Dániel hangsúlyozta, a tíz hónapos olimpiai felkészülés legfontosabb három hónapjában edzett a vásárhelyi uszodában, így a város valóban jelentős mértékben járult hozzá a londoni sikerekhez.

1 nap, 1 éjszaka már 18.500 Ft / fő áron.

LÁTOGASSON EL HOZZÁNK

Foglaljon most

Foglalja le szállását azonnal! Pár kattintással kérhet árajánlatot. Minden foglalásról azonnali visszaigazolást küldünk!

Árkalkuláció

VÁROSI ÚSZÓVERSENYEK

Az ajánlat pontos tartalma

Amennyiben Hódmezővásárhelyen, a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában, úszóversenyen vesz részt, szállodánk az alábbi kedvezményes ajánlatot kínálja Önnek

  • Szállás a Hotel Ginkgo****-ban,

  • Bőséges svédasztalos reggeli,

  • Ginkgo Wellness és Fitness részleg (élménymedence, jacuzzi, finn szauna, infraszauna, gőzkabin és fitness terem) használata,

  • Ingyenes szélessávú szobai internet csatlakozási lehetőség, a szálloda földszintjén Wifi elérés,

  • Áraink az Idegenforgalmi adót (IFA) nem tartalmazzák, amely mértéke 18 éves kortól: 200.- Ft/fő/éj.

Ajánlatunk egész évben érvényes, kivéve a december 24. – január 01. időszakban. SZÉP kártyát elfogadunk!
Áraink az Idegenforgalmi adót (IFA) nem tartalmazzák, amely mértéke 18 éves kortól: 200.- Ft/fő/éj

VÁROSI ÚSZÓVERSENYEK

Kapcsolható szolgáltatásaink

Gyerekkedvezmény:

  • 10 éves korig a szülőkkel egy szobában lakó maximum két gyermek részére térítésmentesen biztosítjuk a szállást és a reggelit, 10 év felett a pótágy díja 4.200 Ft / fő / éj.

Csoportos kedvezmény:

  • Csoportos foglalás esetén további kedvezményeket biztosítunk! Kérje személyre szabott ajánlatunkat: Takács Viktor, e-mail: sales@ginkgohotel.hu, Tel.:+36 30 254 7770

GINKGO HOTEL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Árak 2020

Szolgáltatás Árak (2020 Jan. 1. – Dec. 31.)
1 ágyas szoba reggelivel (szoba/éj) 19 500 Ft
2 ágyas / fr. ágyas szoba reggelivel (szoba/éj) 23 000 Ft
Pótágy díj reggelivel (fő/éj) 4 200 Ft

A szobaárak HUF-ban értendőek. Áraink tartalmazzák a büféreggelit és a wellness és fitness részleg használatát!
Áraink az Idegenforgalmi adót (IFA) nem tartalmazzák, amely mértéke 18 éves kortól: 200.- Ft/fő/éj.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Rendezvények & Vendéglátás

Ginkgo Hotel étterem

Ginkgo Étterem

Szállodánk éttermében svédasztalos büfféreggeli működik, amit reggel 6:30 és 10:00 óra között vehetnek igénybe vendégeink. A gazdag kínálat mellett kellemes, tágas környezet jellemzi éttermünket, amelyet a panoráma ablakok tesznek még természetesebbé.

Ginkgo Hotel bár

Ginkgo Bár

A földszinten található lobbi bár széles italkínálattal, minden nap 00:00-24:00 óráig elérhető vendégeink számára.

Ginkgo Hotel terasz

Ginkgo Terasz

Szállodánk belső udvarán elhelyezkedő teraszunkon vendégeink a 90 éves Ginkgo Biloba fa társaságában fogyaszthatják el italaikat, illetve idillikus, természetes környezetben tölthetik el az időt családjukkal, vagy fogadhatják partnereiket.

Ginkgo Hotel konferenciaterem

Konferenciatermek

A Hotel Ginkgo**** tökéletes helyszínt biztosít konferenciák, szemináriumok, fogadások és bankettek, vagy akár születésnap, leány- vagy legénybúcsú, ballagás, esküvő, lebonyolításához.

Ginkgo Hotel esküvő

Esküvők

Valósítsa meg álmai esküvőjét! Amennyiben Ön a „Nagy Napra” készül és keresi az ideális helyszínt, már meg is találta.

Ginkgo Hotel borvacsora

Csapatépítés

Ha helyszínt keres céges rendezvény, továbbképzés vagy éppen csapatépítő program lebonyolítására, akkor a Hotel Ginkgo**** 3 külön teremmel, szakértővel és színvonalas szolgáltatásokkal áll rendelkezésére.